A közösségi közlekedés pénzügyi válságban van, nem csak egy-két cég az egész rendszer eresztékeiben recseg, itt van a MÁV, a BKV és természetesen a helyi közlekedési vállalatokról, volántársaságokról is lehetne beszélni. Ezek működtetése pénzbe kerül. Közösségi közlekedésre az állam 300 milliárdot költött idén, az önkormányzati hozzájárulások nélkül. Ez nagyon sok pénz, de úgy tűnik mégsem elég. A MÁV csődközeli helyzetben van, a BKV folyó finanszírozási hiánya 25 milliárd forint évente, a helyi önkormányzatoknál is zajlanak a járatok ritkításai.

A hiányzó pénzek előteremtésre több út van. A leginkább evidensnek tűnő út, hogy az állam tömje be a lyukakat. Erre most a kormányzat nem tűnik hajlandónak, és bármennyire is fontosnak tartom a közösségi közlekedést, elfogadom, hogy célszerű valahol határt húzni. Bár ha a közösségi közlekedés összes társadalmi és környezeti hasznát figyelembe vesszük, talán magasabban is lehetne ez a határ, de folyamatosan növekvő finanszírozási igényeknek lehetetlen helyzetbe hozhatják az állami költségvetést.

Közgazdászok szerint fontos lenne a tarifák komoly megemelése is. Ez amellett, hogy tovább növelné az egyéni közlekedést választók arányát, politikailag sem vihető keresztül. Melyik párt adná a nevét egy 50-75%-os tarifaemeléshez, melyet például Atkári János, volt főpolgármester fogalmazott meg a BKV esetében. Ez a két megoldás nem járható, marad a piacosítás, azaz a privatizáció. Egy ilyen sokrétű közszolgáltatás esetén, ahol több esetben sokkal jelentősebbek a társadalmi nyereségek, mint a pénzügyiek, remélhetőleg csak kósza ötletek maradnak a privatizációs elképzelések.

A negyedik lehetőségről - mely szerint hatékonyabbá kell tenni a működést-  is sok szó esik. De ezen kívül szinte semmi, sem történik. (Hacsak az alibi szárnyvonal vonalbezárásokat nem tekintjük annak.) Ezzel szemben hétről hétre kiderülnek, hogy milyen összegű fiktív szerződések kerültek megkötésre, mekkora végkielégítések kerülnek kifizetésre. Persze ezekből nem jön össze sok milliárd, de éppen annyi kifizetésre kerül a döntéshozók, politikusok érdekszférájának, hogy ne legyen érdekük, ezen a senkinek sem jó helyzeten változtatni.