A nyíregyhaza.hu írja:
Jelentős vagyon hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, valamint orrgazdasággal vádolja a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Főügyészség a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. volt vezérigazgatóját illetve a Nyírinfo Kft. ügyvezetőjét. A vádirat szerint a két cég között egy több mint 13 millió forint értékű szerződésben foglalt feltételek nem teljesültek, de a pénz átutalása megtörtént. A vádirat a nyíregyházi Városi Bíróságra került, előreláthatólag a jövő első felében tárgyalják.
A szerződés ügyében még 2009-ben indult nyomozás, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. két fideszes felügyelőbizottsági tagjának feljelentése után. A nyomozást a Szabolcs- Szatmár - Bereg Megyei Rendőrkapitányság kezdte el, azonban elfogultság miatt a Hajdú- Bihar megyei rendőrkapitánysághoz került. A nyomozás azt állapította meg, hogy a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. egy három részből álló, összesen 52 millió forint értékű szerződést kötött az akkori Nyirinfo Kht-val. Az informatikai cég azt vállalat, hogy kontrollingrendszert készít a fürdőknek. Az összeg szoftverfejlesztést és a gyógyfürdők dolgozóinak betanítását is tartalmazta. A szerződés két része teljesült is, azonban a vizsgálat kiderítette, hogy a beüzemelés és az oktatás árát ugyan kifizette Zrt., de a szerződésben foglalt feladatát nem végezte el a Nyírinfo.
A rendőrség a Sóstógyógyfürdők Zrt. egykori vezérigazgatóját hűtlen kezeléssel, míg a közben KFT-vé alakult Nyírinfo ügyvezetőjét orrgazdasággal vádolja. Az egykori vezérigazgató, Belus Tamás a megyei napilapnak azt nyilatkozta, nem követett el bűncselekményt, csak egy számla kifizetése körül folyik a vita, amelyet saját hatáskörében mérlegelve fizetett ki. Bodnár János, a Nyírinfo ügyvezetője ellenben nem kívánta kommentálni az ügyet. A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint az orrgazdaság 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a jelenleg érvényes törvények szerint.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.