Parkolás

prixi ,23:27

"Nagy László elmondta: – Egyik legfontosabb döntés volt a városatyák részéről, hogy végre elmozdult a holtpontról a Búza téri piac ügye. A képviselők egyhangúan elfogadták azt az előterjesztést, miszerint a mostani objektum helyett egy teljesen új piaccsarnok épüljön meg. Ugyanis műszakilag alátámasztott, hogy a felújítás szóba sem jöhet, hiszen annyira lepukkant az épület a „tartozékokkal” együtt, hogy a legkevesebb összeget is felesleges rákölteni. Az viszont tény, hogy 3 évvel ezelőtt is ennél az álláspontnál rekedt meg a piaccsarnok ügye, azóta jóformán semmi új elem nem került képbe, így gyakorlatilag akár már három éve is megépülhetett volna az új piaccsarnok.
– A döntésben az is benne van, hogy megmarad a szabadtéri piac jelleg (nem a föld alatt lesz), aminek egy része fedett lesz. A megépülő új piac nem lesz nagyobb, mint a mostani, ugyanaz a terület áll rendelkezésre, illetve a parkolókat is a mostani területen kell megoldani a tervkészítésre pályázóknak.
– Össze kell szedni a fantáziájukat a tervezőknek, hogy ezt megoldják, mert föld alatt sem lehet parkoló és föld felett (emeletes parkoló kizárva) sem! Végül is lényeg az, hogy a piac megmarad piacnak – hangsúlyozta Nagy László.
"

A fentiek alapján látszik, hogy egyszer lesz új piac Nyíregyházán. Sajnos azonban több probléma is van. Az egyik a hiányzó két-három milliárd forint, a másik nagy kínlódás az, hogy hogyan lehet megoldani a parkolást.

Lehet, hogy az autók elhelyezése tényleg probléma, de most hétvégén a Sóstón járva feltűnt, hogy egy-két nagy városi beruházás kapcsán elég lazán értelmezték a parkolással kapcsolatos szabályokat. Vagy lehet, hogy ezek a szabályok a város más-más részein máshogy érvényesek. Mert sem az újonnan igen szépen felfejlődött állatkertbe látogatva, sem az élményfürdő mellett nem lehett szabályosan parkolni. Több száz autó parkol a kerékpárúton, a füvön, az erdőben. Vajon amikor tervezték a beruházásokat, miért nem gondolt senki sem arra, hogy hol fognak a gépjárművel érkezők parkolni? Természetesen ennek a dolognak van pozitív értélmezése is: van végre komoly érdeklődés a sostói látványosságok iránt. Csak, ha egyszer a rendőrség vagy a közterület felügyelet komolyan veszi a dolgát, nehogy keserű szájjízzel távozzanak a vendégek Nyíregyházáról.

 Persze Sóstón nem lesz könnyű megoldást találni és ezekkel a sorokkal sem az a célom, hogy betonozott parkolóhelyek készüljenek az erdő helyén, de fontosnak tartanám, hogy az intézmények vezetői, a város felelős vezetői gondolkozanak el alternatív megoldásokon. Például, ha már 2.200 Ft-ba kerül egy jegy az állatparkba, akkor legalább a jegy felmutatásával ne kelljen jegyet váltani a nyolcas buszra.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr52192234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

novumcastrum 2010.08.04. 22:25:56

Ja parkolás, eltűnik 300 parkoló a belvárosból, ha beépítik az Egyház utcát, meg megfordítják a Szt István utat!

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.08.06. 18:41:50

Ezzel a piaccal várjanak már októberig! Hátha másnak is van jó ötlete, illetve másnak csak jobb ötlete van!
süti beállítások módosítása