Rontom-bontom

sukifarg ,11:56

 

A korábban a Zsebi újságból idézett 2005-ös cikket látva az ember már nosztalgiával tekint a régi városképre és keserűen tekint a jövőbe. Újabb szép ház, és egy újabb utca képe esett áldozatul az átgondolatlanságnak, a megalomániának és az aszfaltnak.

Mindannyian tudjuk, hogy már régen tervezték, régóta ki van tűzve a nyomvonala a kiskörútnak, tudjuk, hogy kár már ezen keseregni, de minden lebontott házzal távolabb kerülünk városunk mezővárosi arculatától. Ez azért is dühítő, mert bár kilométereket aszfaltoznak le, egyetlen centivel sem kerültünk közelebb a célhoz, vagyis ahhoz az elképzeléshez, hogy egyszerű, logikus, dinamikus úthálózat kerülje el a szűk belvárost, így szabadítva meg azt a zajos és szennyező autóforgalomtól, így könnyítve meg a közlekedők életét.

Ami eddig elkészült, a legnagyobb jóindulattal sem kör, a tervezett nyomvonalat tekintve nem is lesz az, arról nem is beszélve, hogy annyira szűken értelmezve kerüli meg a belvárost, hogy helyenként bele-bele ér.

Kinek a légvára ez? Hány generáció adja egymásnak már ezt az eszement tervet, hány fogja még és hol megy majd tovább? Ki tudja.

A folytatásnak házak, érdekek, EU-s és helyi rendelkezések, az Evangélikus Egyház és ki tudja még mi áll az útjában.

Ez a ház, pár házra Krúdy szülőházától a város egyik legkarakteresebb utcáján a Szent István utcán, már nem.

 

A kiskörút tervezett nyomvonala megtekinthető a www.nyirhalo.hu oldalon.

 

Képek a bontásokról:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr311903988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erikvagyok 2010.04.08. 13:35:25

A fenti képek láttán az alábbi vers jutott az eszembe:

"Ősi pogány imáimban
Meztelenül jössz elém,
Lehull rólad rút szemérem:
Minden porcikád enyém

Pattogó tűz már a tested
Állat vágyaimra vár
Ellenkezni való kedved
Rombolásra érett vár

Keveredni való nedvek, s
Hús a húsban talmi bűn
Rajta, rajta rusnya barma:
Illat itt, mi máshol bűz

Cuppogj, vihogj, akár röfögj!
Csak ne játszd meg itt magad!
Kínod enyém: fulladj, köhögj,
Bűnünk mint a méz, ragad!

Nem engedek, ne is kérjed!
Jobban jársz, ha megharapsz.
Úri ficsúr helyett érezd:
Jobb a bús, bivaly paraszt!"

novumcastrum 2010.04.08. 21:23:54

Csabainé megmondta a VTV-ben pár hete, szemeit forgatva, "újabb fejlesztési területek nyílnak meg a kiskörút mentén" - nesze neked városlakó azt kapod, amit megérdemelsz, szavazz csak rá októberben is! Az egész város egy nagy romhalmaz...és foghíj!

novumcastrum 2010.04.08. 21:28:08

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS
KÖZGYŰLÉSÉNEK

268/2008.(IX.22.) számú

h a t á r o z a t a

a Nyíregyháza, Kiskörút Bocskai u. – Szent István u. közötti szakaszának megvalósításához szükséges Bocskai u. 19. sz. alatt található társasház ingatlan 42/A/4 hrsz-ú albetétének megszerzéséről

A Közgyűlés
az előterjesztést megtárgyalta, és
a nyíregyházi belterületi, 42 hrsz-ú, a természetben a Nyíregyháza, Bocskai u. 19. sz. alatt található társasház ingatlan Beleznai Tamás tulajdonát képező 42/A/4 hrsz-ú albetétének megszerzését – kisajátítást helyettesítő adásvételi eljárás, annak eredménytelensége esetén kisajátítási eljárás keretében – j ó v á h a g y j a.
A tulajdonosnak teendő vételi ajánlatnak tartalmaznia kell, hogy az ingatlanforgalmi szakvélemény szerinti 6.280.000 Ft. vételárat az Önkormányzat kizárólag a kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződés megkötésének reményében ajánlja meg, az ajánlat el nem fogadása esetén a vevő ajánlati kötöttsége megszűnik.

Felhatalmazza: Csabai Lászlóné polgármestert és Dr. Szemán Sándor jegyzőt az kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződés aláírására.

Utasítja: a Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Irodát a szükséges intézkedések megtételére

Felelős: Dr. Freidinger Renáta Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda vezetője

Határidő: a vételi ajánlat megtételére 2008. október 31., azt követően folyamatos

k. m. f.

Csabai Lászlóné Dr. Szemán Sándor

polgármester jegyző

A határozatot kapják:

1./ a Közgyűlés tagjai

2./ a Jegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői

sukifarg 2010.04.12. 07:55:27

A Kelet hasábjain, meg a szonon láttam ezt az írást és Giba Tamás reagált. www.szon.hu/hirek/Szabolcs-Szatmar-Bereg/cikk/ketszer-ket-sav-es-ket-irany/cn/news-20100409-05125353
Szerinte nem attól körút egy körút, hogy körzővel rajzolták meg. Ez így igaz, de az azért elvárható, hogy minél kevesebb "töréssel" kapcsolódjon önmagába. Szerintem ez az út jelenleg egy tragikomédia, bármit is mond Giba. Azt is mondta, hogy a szökőkút szerkezete nem fog látszani: www.szon.hu/hirek/szabolcs-szatmar-bereg/cikk/a-latszat-csal-nem-kocka-a-szokokut/cn/haon-news-fcuweb-20080218-1140307427

novumcastrum 2010.04.15. 21:07:55

Nagyon kézenfekvő lenne a várost feljelenteni az EU-ban, mert a Szt István utcán levédette a fasort, EU-s pénzből felújíttatta, kicserélte a fákat (a fotókon látszanak is, most pedig EU-s pénz miatt ki is vágatja őket!)
Prixi, ébresztő!!!
süti beállítások módosítása