Háromfős tárgyaló delegációnk nevében elmondtuk, hogy azt szeretnénk, ha hamarabb tudna a város lakossága és a civil szektor a beruházásokról, és a fontosabb ügyekről. Erre a Polgármester Asszony azt javasolta, hogy a civil delegáltak két-három hetente találkozzanak a város vezetőivel. Itt lehetne hallani a stratégiai ügyekről.
Ez talán egy jó ötlet, csak nehogy így akarja majd később a város vezetősége legitimálni a döntéseit. Azaz, „most már ne tiltakozzon senki, mert a Civil Fórum vezetőjével én már mindent megtárgyaltam.”
Hiszen egy egyórás megbeszélésen sok esetben nem lehet a részletekbe elmerülni. Így volt ez most is, hiszen pár mondatban tudtunk beszélgetni a város rehabilitációról. Nagy vonalakban megtudtuk, hogy napirenden a piac felújítása. Egyeztetések folynak a beruházóval, akik egy a jelenleginél másfélszer nagyobb épületet szeretnének építeni.
A megállapodástól függ, hogy ez a rész bekerül-e a belváros rehabilitációjáról szóló kétmilliárdos pályázatba. Ha megegyeznek, akkor több jut másra. Például a kerékpárút hálózat fejlesztésére is. Mely szintén része a pályázatnak, most elsősorban azok a tervek kerültek előtérbe, melyek kisebb beruházásokat, átalakításokat igényelnek. A részleteket az illetékes irodán meg lehet tudni. Mindkét tervet, csak egy-egy pillanatra láttuk, tehát véleményt mondani nem tudok.
A belváros fejlesztése kapcsán egy ügyben számít a vezetés lakossági ellenállásra. A zsinagóga előtti tér rehabilitációja és az Egyház és Síp utca átalakítása miatt öreg platánfákat kell kivágni, hogy később a majd zöld területet lehessen ott kialakítani.
Megtudtuk, hogy az Agóra program keretében a Művház felújítását egy Dévényi nevű Kossuth díjas építész tervei alapján valósítják meg, és Csabainé szerint a színházterme sokkal jobb lesz, mit a Debreceni Kölcsey központban. Úgy legyen.
Mi van az Obi melletti sportpályával? Ebben a témában korábban komolyabban csúsztatott a város vezetése, de most nem volt értelme ezen vitázni Csabainéval. Az eredeti helyet nem sikerült a beruházónak megszerezni, ezért oda egy áruházat épít. (!?) Ezért a város adott a beruháznak az Örökösföldön három hektár terület (?!), itt fog felépülni a sport komplexum. Ezt azonban egyelőre akadályozza egy régészeti feltárás. Itt egyébként templom is fog épülni.
Egy érdekes felmérésről beszélt még nekünk a Polgármester Asszony. Egy külsős céget fog megbízni a város, hogy megismerjék a városlakók véleményét. A felméréshez tőlünk is várják az ötleteket. A felméréshez kapcsolódik egy kommunikációs kampány is, azaz szeretné a városvezetése, hogy a lakosság értékelje már azt a sok fejlődést, mely a városunkban történik.
Beszélgettünk még a városi civil alap ügyeiről is. Lesz hamarosan pályázati felhívás és kértünk, és ígéretet is kaptunk arra, hogy a jövőben lesz megfelelő pályázatkezelés a városházán.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.