Létezik egy olyan közéleti-közösségi kommunikációs módszer, amely már bizonyította Nyíregyháza város életében is, hogy találkozhat a városlakó polgár és a városirányító politika akarata. Ez az úgynevezett Élő Újság, ami kiemelt jelentőséggel támogatja a helyi érdekérvényesítést, a helyi partneri együttműködést az önkormányzati szervek, a pártok, a civil szerveződések és a város polgárai között.
A kezdeményezés alapvető célja egy olyan érdekérvényesítési kapacitás kiépítése, ami a helyi társadalom részvételére alapoz. Ennek érdekében egy olyan, rendszeres időközönként megrendezett „élő” újság létrehozását tervezik, amely hatékonyan segíti Nyíregyháza városban élők érdekei feltárását, megjelenítését, képviseletét a helyi tervezési, fejlesztési és döntési folyamatokban.
Ezek a rendezvények nyílt párbeszédre, problémafelvetésre és egyben megoldások keresésére megfelelő alkalmak. Elősegítik a lakossági rétegek, célcsoportok közötti konfliktusok megelőzését, a már kialakult érdekellentétek kezelését, eredményes elsimítását is. (Egyébként az Élő Újság ezek mértékének felmérésére is kiváló alkalmat teremt.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.